Szöveg Színház Színházi Egyesület

Produkciók

Eros Ramazzotti a Szöveg Színház Színházi Egyesület szervezésében

Eros Ramazzotti

Az olasz szupersztár nem csak figyelmességből hangoztatja, hogy imádja Budapestet és a magyar közönséget, hanem be is bizonyítja: 2019-ben ugyanis negyedik élő koncertjére készül a Papp László Arénában! A római születésű énekes, dalszövegíró ezúttal sem hazudtolja meg önmagát: 2016-ban a Perfetto (Tökéletes) címet adta a 14. nagylemezének, amely egyben a budapesti állomást is magába foglaló turné elnevezése lett; ezúttal azonban ismét visszanyúl oda, ahol tökéletesen mozog, azaz az élethez.

The Piano Guys a Szöveg Színház Színházi Egyesület szervezésében

The Piano Guys

Mit kapunk, ha ötvözünk egy zseniális marketingest, aki a videókért felel, egy stúdió-mérnököt, aki zenét ír, egy zongoristát, akinek már van a háta mögött egy sikeres szóló karrier és egy csellóst, aki úgy nagyjából mindenhez ért? A The Piano Guys-t négy apuka alkotja, akik internetes szenzációvá váltak egyedülálló, saját készítésű zenei videóikkal. 2011-es összeállásuk óta, több mint 70 kisfilmet készítettek, amelyeket a világ lenyűgöző helyein forgattak, mint például a kínai nagy fal, vagy a Chichén Itzá, amelyeket már másfél milliárdnál is többen néztek meg a közösségi média felületeken. Céljuk pedig nem más, mint az, hogy zenéjükkel világszerte pozitívan hassanak az emberek életére.

Zoltán Erika a Szöveg Színház Színházi Egyesület szervezésében

Zoltán Erika

A kétszeres eMeRTon-díjas énekesnő idén októberben különleges koncertet ad a SYMA csarnokban (kezdés: 20:00), melyet egy több állomásos vidéki koncertturné követ, Szerelemre születtem címmel. Erika a koncertsorozat címadó dalával 1986-ban robbant be a köztudatba, s amellett, hogy a „túl szexi lány” egy ország kedvence lett, a lemezből több mint 1.500.000 példányt adott el. Ám a különleges hangú, énekes-táncos ikon, aki tízszer (!) lett az Év énekesnője, a következő években sem pihent, olyan slágerek fűződnek a nevéhez, mint a Remete lány, a Casanova, a Túl szexi lány, a Mr. Hóember és még sok más olyan dal, amelyek ma sem hiányozhatnak egy-egy retro-fesztiválról vagy házibuliból.